Nyílt Levél Lázár Vilmos Úrnak!
Az Olimpiai programban résztvevő lovasok védelmében!
Nem sokkal ezelőtt a közmédiában nyilatkozott elnök Úr a varsói kudarcról. Nyilatkozatában az szerepel, hogy a lovasok illetődöttége és a megszokott edző hiánya vezetett oda, hogy leszerepeltek ezen a versenyen. Felhívnám elnök Úr figyelmét arra, hogy a válogatott a legtapasztaltabb lovasainkból áll, akik kezelni tudják, korukból és tapasztalatukból adódóan, a megszokott edző hiányát a magas díjazású verseny és a sok néző számából adódó stresszhelyzetet (egyébként a megszokott edző hiánya nem okozhatott semmi fennakadást hiszen az edző pótolva lett Szentirmai Ferenc személyében).
Egyszóval elnök Úr részéről ilyen magyarázkodás nem elfogadható. Megdöbbenve hallottuk elnök Úr azon mondatát, melyben arra hivatkozik, hogy ezen rutinos versenyzők ilyen magasságú akadályokat még nem láttak. Az említett lovasok mindegyike versenyzett már 160 cm es magasságon is! Csak a tisztánlátás végett a 2022 Budapesti CSIO magassága semmivel sem volt alacsonyabb, mint a hétvégi Varsói versenyé, sőt.
Elnök úr mondataiból és a fent említett tényekből kiderül, az, hogy valósában az egyedüli probléma az, hogy a Paul Schockemöhle szerződés alapján járó megfelelő minőségű lovakat nem bocsájtotta a versenyzők rendelkezésére.
Itt Fölmerül több kérdés:
Az első, hogy a Budapesti CSIO után (7 indulóból 5-ek lettünk és éppen csak kvalifikálódtunk a Varsói döntőre) miért nem merült föl az elnök úrban és az elnökségben, hogy azonnal repülőre üljön és azonnal számonkérje a német szerződő partnert a nem megfelelő szintű lovak hiánya miatt?
Megfelelő minőségű lovak nélkül, nem lett volna szabad Varsóba kimenni, mivel a kudarc borítékolható volt, viszont fölmerül a második kérdés is, mely a Budapesti CSIO óta foglalkoztatja a magyar lovastársadalmat, vajon a magyar lovasaink közül hárman, miért a saját lovaikkal versenyeznek. Tekintettel arra, hogy a magyar állam, azért, hogy megfelelő lovakon versenyezhessenek, közel 4 milliárd Ft-ot bocsátott a Magyar Lovassport Szövetség rendelkezésére, mi indokolja azt, hogy hárman mégis a saját lovukon versenyeznek?
Milyen üzleti érdek fűződik ahhoz, hogy valaki a saját maga által tulajdonolt lovat, egy olyan program keretén belül használja és koptassa, ahol egyébként a szerződés alapján kiváló képességű német tulajdonú lovak kellene, hogy rendelkezésre álljanak?
Felmerül az a kérdés, hogy mivel a válogatott nagyrésze saját lovait használja, vajon mire fizetett eddig a Magyar Lovassport Szövetség a német szerződött partnernek, ha az nem biztosította a megfelelő minőségű lovakat?
Akár fölmerülhet az a kérdés is, hogy vannak egyáltalán olyan német lovak, a szerződött partner birtokában, amelyek erre a szintre alkalmasak?
A lovas társadalom nevében kérem elnök Urat, hogy nyílt levelemre nyílt levélben számoljon, be a németországi tárgyalás eredményeiről és tegye közzé azt a listát, amelyből a lovassportért aggódó magyar emberek megtudhatják a programban résztvevő lovak neveit, így meg tudják nézni korábbi verseny eredményeiket ezáltal meg tudják becsülni azt, hogy az állami támogatás vélelmezhetően jól lett elköltve?
Kérjük elnök Urat, hogy németországi tárgyalásai során kiemelt figyelmet fordítson arra, hogy az itt keletkezett kár megtérítésre kerüljön!
Megtisztelő válaszát várva:
Tisztelettel
Kádár Attila