Maradt a régi vezetőség, kivéve a felügyelő bizottság!

TÉMA: Ismét egy érdekes téma.
2 éve 1 hete ezelőtt #164
  • Jámbor Vilmos
  • Jámbor Vilmos profilkép
  • New Member
  • Hozzászólások: 5
  • Köszönetek: 1
  • Karma: 1
Nem terveztem megszólalni ebben az ügyben, bár van véleményem. Most mégis kénytelen vagyok és ezért regisztráltam. . Megkeresett egy elnökségi tag azzal, hogy beszéljünk mint férfi a férvial. A kérdés az volt, hogy miért írok hazugságot erre a lapra. Akkor tisztázzunk egy fontos kérdést. ÉN NEM ÍROK ERRE VAGY BÁRMIYLEN LAPRA EBBEN A TÉMÁBAN. Azt meg kell jegyezzem, hogy olvasom ezt a lapot, és megdöbbentő, érdekes írásokat látok. Azt én is sejtem, sőt néha tudom is, hogy a dolgok közel sem mennek rendben. Mindenki hirdeti a becsületességét, elszámolás meg nincs. Olvastam a szakmai beszámolót, ami elfogadhatatlan. Olvastam a szakmai tervet. Az meg egy csomó pontjában szimpla hülyeség. Tehát megértem azt, ha ez frusztrálja az emebereket. De én már kaptam annyi bántást a Magyar Lovasszövetségtől, hogy ebbe belefáradtam. Lázár Vilmos bohócnak nevezett, és felszólított az eltávolításomra. És nyert. Én már nem akarok harcolni senkivel. Nekik meg azt javaslom, amit az ugró közgyűlésen is tettem. Számoljanak el. Írják le egy darab papírra mit fizettek ki kinek, és mire. Ahogy azt a cikk írójától plagizáltam. Amíg ezt nem teszik, addig a legjobb szándékkal is azt kell mondjam, hogy büdös ez az egész történet. A nemzeti vágta kérdésről markáns véleményem van. Ez egy magán vállalkozás. Semmi köze a Magyar Lovasszövetséghez. Ha a pénzt azon keresztül csatornázzák, az sajnos nem állja meg a helyét a törvény vizsgáin. És ez nem elfogadható. Sok siker kívánok mindenkinek aki vállalkozik. A vágta is egy ilyen vállalkozás. Az enyém is ilyen vállalkozás. De a Szövetség az nem egy vállalkozás és nem feladata a sport működtetése. Pláne ha az nem is sport.

Idézem Lázár vilmost:

Lázár Vilmos hangsúlyozta: "a Szövetségnek nem a lovassport működtetése, hanem az ehhez szükséges igényes szakmai és gazdasági környezet, a feltételek kialakítása a feladata. Az alapfilozófia szerint: nem a Szövetségnek vannak szakágai, lovasklubjai, hanem a szakágaknak, a lovaskluboknak van egy szilárd alapokon álló szakmai irányt jelölő, demokratikus szövetsége.

Szigorú, ellenőrizhető szabályokat, átláthatóságot, a lehetőségekkel számoló ésszerű gazdálkodást, tartozásaink rendezését, a nyilvánosság – végül is – lovasközösségünk megerősítését vállaltuk. "

Tehát kérek mindenkit, hagyjon fel a spekulációval és hagyjon békén. Van itt baj elég, nekem ebből semmi nem hiányzik. Kívánom, hogy tisztuljon meg a sport, a becsületesek számoljanak el, legyenek transzparensek, becsületesek, és fedhetetlenek, a gazemberek meg takarodjanak a fenébe. A tények meg döntsék el, ki melyik csoportba tartozik. Végül egy tanács. Ha bűncselekményt szagolnak, tegyenek feljelentést! Minél előbb! Ha meg bűncselekményt követnek el, akkor hagyják abba, húzzák meg magukat és takarodjanak a francba.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
2 éve 1 hete ezelőtt #163
  • Csintovany
  • Csintovany profilkép
  • New Member
  • Hozzászólások: 6
  • Köszönetek: 1
  • Karma: 0
Kétség nincs affelől, hogy jutott pénz az iratok rendbetételére. Vannak azonban amit lehetetlen rendbe tenni, és van az az erkölcsi szint ami alá nem lehet süllyedni.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
2 éve 1 hete ezelőtt #161
  • Andika
  • Andika profilkép
  • New Member
  • Hozzászólások: 4
  • Karma: 0
Köszönöm szépen többünk nevében ezt a részletes írást. Sokan nem vagyunk ennyire járatosak a részletekben. Így könnyebben átlathatjuk.
Nem vagyok jogban túlzottan járatos, de megkérdeznék egy hozzáértőt az alábbiakról.
Ha a felügyelőbizottság tagjai eltekintenek a feladatokhoz tartozó ellenőrzésektől mivel kell szembenézniük jogilag. Miért és mennyiben vonhatók felelősségre? Ezért milyen retorzió jár- járhat?
Az elnöknél ugyan így.
Valamint a könyvvizsgálót milyen felelősség terheli?
Én a közgyűlésen biztosan elmondanám a vezetőségnek mire lehet számítani .
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
2 éve 1 hete ezelőtt #160
  • Csintovany
  • Csintovany profilkép
  • New Member
  • Hozzászólások: 6
  • Köszönetek: 1
  • Karma: 0
Ismét érdekes levél kering a neten. Magyar Lovassport Szövetség 2021 évi szakmai beszámoló

l.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Flova...r8hKryRzIH3R_xAvsLYw
Már a nyitás sem igaz. Pl. a fogathajtó szakágban, mindenféle kamura hivatkozva nem volt közgyűlés, mindenféle kamura hivatkozva, alapszabály ellenesen nem volt tisztújítás. Itt ennek megfelelően a szakmai beszámolók elfogadása sem történt meg.
Az elmúlt év kiemelkedő nemzetközi eredményei közül kimaradt például a korosztályos fogathajtó Európa Bajnokság, ahol egy egyéni bronz érem, egyéni negyedik hely és csapat 7. hely született. Pedig ez a minisztériumba beadott pályázatnak csúfolt Móricka iromány szerves része volt. Ugyancsak szerves része volt az irománynak a 2021-es Négyesfogathajtó Európa bajnokság kiemelt támogatása, amire számolatlanul mentek a száz milliók a vezetéshez köthető cégeken és összeférhetetlenül foglalkoztatott elnökségi tagokon keresztül, aki ráadásul azt sem tudja mi az, hogy fogathajtás. Hasonlóan nem látom az ugyancsak kiemelt fontosságú lovastorna eredményeket.

Ezek szerint a leadott szakmai anyag minden pontja már az első évben kudarcot vallott. Ennek következményeit érdemes lenne leszűrni.
Egy korábbi irományban, melyet ugyancsak mellékeltem, egy 2021 február 6. dátummal ellátott szakmai anyagot láthatunk. Itt pedig azt olvassuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2020 év végén, a Magyar Lovasszövetség által 2019-ben benyújtott…… Na most kit néz hülyének ez a banda? Hogy a fenébe gondolják, hogy két ilyen dokumentumot tesznek közzé. Ne feltételezzük már a lovasokról, hogy szín tiszta idióta társaság. Legalább, ha kamu az irat, akkor a dátumot rakják rá helyesen. Egyszerűen nem értem mi van a lovas társadalommal, hogy megeszi ezt a nyilvánvaló csalást és hazugságot.

A szövetség létrehozott egy kft-t. Amiben ő a tulajdonos, az összeférhetetlen elnökségi tag a főnök, és magát ellenőrzi. Ezért csont nélkül partit csap bármely jog vizsgáló. Ez jogellenes, szabályellenes.
A program 80milliót adott a lovastornára. Mire? Kinek? Mennyit? Mi a hozadéka? Ezzel el kell számolni!

Április végén az elnökség szakmai bizottságot hozott létre. Saját magából. Mutyi mutyi mutyi. A bizottság négy alkalommal ülésezett és döntött 3 milliárd forintról. Mindezt a tagság kihagyásával, szakmai konzultáció és tájékoztatás nélkül. Pályázatot írt ki. Hova? Kinek? A saját belső zsebének felhajtójára? Hogy van az, hogy senki soha semmilyen pályázatot nem látott. Ilyen a lovasszövetséghez köthető lapokon, újságban nem jelent meg. Miért kell erről is hazudni?
A bizottság meghatározta a lovasok bővítését. És milyen érdekes a bizottsághoz szorosan köthető sógor, koma, rokon, gyerek természetesen benne van. Nyílt pályázat erre sem volt.
A megvásárolt lovak kiképzési és tenyésztési céljairól mit lehet tudni? Mik ezek a lovak? A közpénzből, non profit szervezet által vásárol lovak olyanok, mint isten. Mindenki beszél róla, de még senki nem látta. TITKOS, mint a csernobili atom kód.

Szakmai beszámoló, idézek: „Az elmúlt év őszén a dijlovagló szakág is támogatási igényt nyújtott be a forrás felhasználására. A beadott szakági terv után megítélt támogatási keret felhasználása részben már 2021 megkezdődött, de áthúzódott a 2022. évre is. „ azaz magyarul egyszer volt hol nem volt, volt valami, amit kért valaki és adta egy másik valaki valakinek valamennyit valamikor valamire. Ez nem beszámoló. Ez esti mese! Ez hülyének nézés. Fogják már fel végre, hogy ez egy komoly sport szervezet, aminek mi vagyunk a tulajdonosai. Fogják már fel, hogy önök fizetett alkalmazottak, nem pedig urak, meg mesemondók. Ez nem az a hely, ahol az unokaöcsi, meg a haver fia meg maguk kényük kedvére jól lebzselhetnek és merhetik a húsos gulyást. Itt maguk szolgák. Ha meg nem így érzik, akkor alapítsanak vállalkozást, működtessék azt, keressék meg a rávalót és éljenek a hasznából. Ne ellopják a mienket és ne nézzenek hülyének.
2021 ben nem minden verseny került megrendezésre. Tudomásom szerint egy fogathajtó világkupa nem került megrendezésre. Mi lett az annak szánt pénzzel? Azt visszautalták?
Szeptember elején a 12700000 forintos fizetéssel, összeférhetetlen módon vezető elnökségi tag irányítása alatt valóban egy Európa bajnokság került megrendezésre. Én ugyan nem voltam ott, de a képek és videok alapján tényleg szép rendezvény volt. Amennyit az elnök úrhoz köthető magáncég, a Vin..ax kft, meg egyéb haveri cégek kiszámláztak, abból meg is lehetett csinálni. Itt sok száz millió forintról van szó. De akkor nézzük a rendezvényt. Mivel nem voltam ott, és nem is értek hozzá, meg kerestem olyanokat, akik nem tudva mire válaszolnak elmondták a számokat. A Kincsem parkban a díjhajtó pálya már meg volt. A tribün is meg volt. A szakasznak nevezett homokos pálya is meg volt. A tábor enyhén szólva is egyszerű volt, láttam képeket és beszéltem résztvevőkkel. Építettek 8 komoly akadályt. Ez tény. Építettek két melegítő pályát, ez is tény. A hivatalos költségek semmivel nem többek, mint egy világkupa fogathajtó versenyen. Nem, hogy nem több, hanem pontosan ugyan annyi. (ezekre 10 millió forint bruttó támogatást adnak, mint kiderült) A többi mese. Milliárdokat elkölteni erre a rendezvényre mese. A beruházással és mindennel együtt sem kerülhetett 100, de legyünk nagyvonalúak 200 milliónál többe. Ezzel a rendezvénnyel kizárt, hogy el tudjanak számolni. Csak ott sikerül, ahol fogalma nincs senkinek a valós számokról, elhisz bármit. Az egész egy nagy lenyúlás. ÉS akkor arról beszélnek, hogy „minden idők legnagyobb nézői létszáma”. Akik belépőt fizettek. A Lázár büfében falatoztak. A kiállítók helypénzt fizettek. A részvevők boksz díjat, nevezési díjat, kemping díjat fizettek. Az akadályokat szponzorok fizették. Miről beszélünk kedves beszámoló gyártók? Minden idők legnagyobb néző száma? Végeztem egy kis statisztikai kutatást. Az itt megjelent kb. 15000 néző többszöröse volt itt 1971-ben, 1978-ban, 1984-ben 1989-ben, de még Kecskeméten és Iszákon is. A póni vb 2500 fős lelátójáról készült fotókon az látszik, hogy minden nap tele volt. Egy másod osztályú foci meccsre többen látogatnak ki. Ez meg egy több milliárdos verseny volt pest közepén. Mondhatjuk magunknak, hogy szépek, okosak vagyunk meg még szépen is énekelünk, ha aztán az X faktorban csak a nevetős epizódokba tudunk bekerülni. A csodálatos versenyhelyszínen az országos bajnokságon már egy lélek néző nem volt a rokonokon kívül, ráadásul ünnepi hétvégén, amikor mindenki menni szeretne valahova. Az EB kudarca az is volt, hogy az eredmény listát végig nézve azért nem sokan jöttek el. HA nincsenek a magyarok, és a romániai magyarok, akkor azért lett volna baj. Nagy nemzetek maradtak távol, a valaha volt leggrandiózusabb fogat eseménytől. Ja persze covid. No de akkor az FEI hónapon könnyedén megtalálható hollandiai nagy versenyeke mi volt a coviddal. Ott nem féltek tőle? Hallottam olyan kritikát is, egy nagyhangú utánpótlás fogathajtásban érintett, egyébként sértett embertől, hogy a nagy magyar fogat központba a pónik és gyerekek nem kívánatosak. Meg néztem a start listát és a kiírást, és tényleg. A nagy utánpótlás bla bla amiről állandóan hallunk, annyit ér, hogy állítólag az elnök el sem ment sem az utánpótlás EB-re sem a Póni VB-re, ahol mellesleg világrekord 100+ start volt, ráadásul Magyarországon, ráadásul sok sok ezer nézővel, a pesti költség vetés töredékéből. (ők is kaptak támogatást ezt is elmondta ez az ember és erre nem panaszkodott) És csapat ezüstérem született anélkül, hogy a hajtó akár egy fillér támogatást kaptak volna. Pesten meg hát a statisztika nagy úr. Égtek, mint a rongy.

Aztán jön a következő paragrafus a nemzeti versenyekről. Javaslom megkérdezni a Császári fogathajtó verseny szervezőjét, aki elmondta, hogy megállapodás született néhány százezer forintos támogatásról, amit aztán forrás hiányra hivatkozva nem fizettek neki ki. Elfogyott jégvirág csokorra meg hajfestésre.

A szövetség ennyi meg annyi műhelyprogramot, meg lovast támogatott. De kit? Milyen alapon? Ezt igen is közzé kell tenni. Ez közérdekű adat. Nem magán vállalkozás. Ugyanis a mi pénzünket osztják. Senkitől nem sajnálom, de tudni akarom ki, mikor, mennyit, mire, milyen döntés alapján.

Nemzeti vágta. Ez egy magán vállalkozás. Ez nem lovassport. Ez alapszabály ellenes. MIT KERES EGY MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG SZAKMAI BESZÁMOLÓJÁBAN? MENNYI PÉNZT KAPOTT. MILYEN ALAPON? ÉS MÉG MIT KAPOTT? HA EZ BÁRMILYEN FORRÁST A LOVASSPORT SZÖVETSÉGTŐL KAPOTT? AZ SZABÁLY ELLENES, AZ BŰNCSELEKMÉNY, AZ BEFOJÁSSAL VISSZAÉLÉS, AZ ALAPSZABÁLY ELLENES, AZ SIMA ELLOPÁSA A KÖZ VAGYONÁNAK. HA az elnök magán vállalkozást akar, ott pénzt akar keresni, ott ki akarja fizetni az alattvalóit, a bólogató Jánosokat és a Lovasszövetségben minden balhét megoldó katonákat, akkor az tegye úgy, hogy a saját fütykösét lógatja a csalánba. Az, ami a hősök terén zajlik, nem lovassport, hanem cirkusz. Semmi köze a lovassporthoz. És azzal takaródzni, és sok százmillió lenyúlni, hogy kitüntették a magyar fogathajtó válogatottat, simán szánalmas.
Támogatást kaptak a lovas edzők. 5 díjugrató edző, 2 díjlovas edző, egy military edző. Nulla voltizs edző, és nulla fogathajtó edző. Miközben nagybetűvel trombitálták a fenti szakágak rövid és hosszú távú céljait és sikereit és bla bla bla. A dijugratók lovas edzéseihez, neves magyar szakembereket foglalkoztatnak. Akkor mi az a mese a Csekonics misekönyvben, hogy nincs szakember, külföldről kell hozni. Akkor most mi van? E mellett egy nemzetközi edző díjugrataásban, egy díjlovaglásban, egy militaryban. Milliárdokért. (ezt olvastuk a korábbi dokumentumban, tudják abban, aminek még a dátuma sem volt helyes)
Három olimpiai szakág kvótaszerző törekvéseit több forrásból is támogatták. És sikerült? Vagy csak a pénz fogyott el, oszt szét tárt karral sajnáljuk, majd legközelebb. Most csak 30 30 millió, holnap majd egy két hárommilliárd. Elszámolás nincs?
Aztán a software sztoriban elrejtve újra feltűnik a nemzeti lovarda pálya felújítása. Amire ugye már tavaly is elszámoltak 50 milliót. Szép próbálkozás, hátha nem vesszük észre. Ősszel egyébként tényleg rossz idő volt. Egyszer sem esett sem eső, sem hó, és még fagy sem volt. Egészen márciusig. De tudom, ezt a munkát csak esőben, hóban fagyban lehet elvégezni. Hagyományos jó időben nem. Javaslom, hogy végezzék ezt el havonta. Akkor sokkal többet lehet belőle lenyúlni, a kiszedett homokot nemzeti vágtára meg Fabiáncsics lovas parkba újra hasznosítani, megmentve ezzel a világot a már elhasznált homok okozta nehézségektől.

Aztán egyszer csak vége a beszámolónak. Kíváncsian vártam, hogy egy olyan szervezet, amely egy brutálisan drága, többnyire magánpénzből működtetett (persze azért vannak kivételek, akik a közpénz jellegétől megfosztott magánpénzzé váló lopott javakból vagánykodnak, meg olyan szponzori megállapodásokból, ahol nem a szponzor fizet, hanem neki fizetnek, meg a sógor koma asszony tv-je meg újságja, meg a jó barát egyéb szolgáltatásaiból származó, a köz pénzéből fizetett megoldásokból, haverok gyerekeinek meg pereputtyának juttatott javakból működnek és játszák a jampit, és ez mind mind elnökhöz és elnökséghez köthető banda. ) mondjuk részletes, sok oldalas elemzést tesz közzé, részletekkel, elszámolásokkal, adatokkal, amit hosszasan olvasgathatunk, elemezhetünk.

Itt azonban ezzel nem fáradoztak. Az éhező disznók közé dobtak egy marék krumplit, oszt fogd be a pofád filozófiával elégedetten elvonultak a nagy királyok a terített asztalhoz. Biztosak a dolgukban. A nagy hangúak ki vannak fizetve, bőven, azok meg majd meggyőzik, megfélemlítik a többit, aki azt a költségvetést is megszavazza, ami már a felterjesztés előtt is elismerten hibás volt. Egy ellenőrzésen csont nélkül megbukna. Teszi ezt egy olyan szervezet, melynek a felügyelő bizottsága kimondta, hogy törvénytelenül működik, és ez őket nem zavarja. Ahol egy közgyűlésen lehet törvénytelen szavazatokkal győzni. Ahol az alapszabályt nem kell betartani. Ahol egy szakág költségvetése 9millio forint egy haver meg 1270000 forint bért kap egy versenyért. Ahol simán lehet hazudni! Simán lehet lopni! Simán lehet hülyének nézni bárkit. Ahogy azt tették ezzel a szánalmas beszámolóval. Gratulálok.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.